Feather & Juno

Egy ideig meg voltam róla győződve, hogy ezek a lázadók, akikről folyton folyvást hallok, valójában nem is léteznek. Nehezemre esett elhinni, hogy a hozzánk képest maroknyi ember között akadjon olyan, aki élesen ellent merne mondani, és ténylegesen is élesen ellent mondana mindannak, amit az emberek mostanság képviselnek. Pláne az egyre gyakoribb kutatásokkal, a rohadékokkal, akik azért merészkednek ki komfortos kis világukból, hogy a fajtámra vadásszanak, és embertelen bánásmódban részesítsék őket… még a vadonban levő dögöknek sem kívánnék olyan sorsot, amelyben ők minket akarnak részesíteni. Aztán úgy mégis minek…? Miért van több értelme ennek, mint mondjuk kérdéseket feltenni nekünk? Fehér zászlót lengetni, és megpróbálni megérteni az új világot? Tudom a választ a kérdéseimre, de megkeserednének a szavak a számban, ha ki akarnám mondani őket…
Mióta hírüket vettük, egy kicsit jobban odafigyelünk a jelenségre. Talán erős kifejezés, többesszámot használni, mert szerintem sokakat nem érdekel ez. A Beolvadók jelentős részében jóval több az ártó szándék, mint az szerintem jó, de ez nem az én döntésem, engem marhára nem kérdezett senki. Szeretem hát a többiektől függetlenül végezni a dolgomat, amikor nem kell azon aggódnom, hogy mások mit tesznek, és figyelmes lettem egy-két valóban érdekes jelenségre. Például az Underwood kölykök tornyokon túl tett kirándulásaira… nem mondom, hogy díjnyertes ötlet, hogy fel fogom fedni magam egyikőjük előtt, de a kíváncsiságom nagyobb, mint a félelmem. Ha tényleg vannak olyanok, akik nem gyűlölettel tekintenek ránk, akkor meg akarok győződni róla. Akkor talán a mi oldalunkon is többen látnák azt, amit én – olyan háborúba rohanunk, amelynek nem lehet jó vége. Ha pedig rosszul sül el…? Nos, az erőmet nem vehetik el, szóval pillanatokon belül meg tudok pattanni innen.
Nem túl feltűnő helyen ólálkodok, de olyanon, ahol gyakran szoktam látni megfordulni a lányt. Talán már rég tudja is, hogy olykor szemmel tartom, talán nem, nem tudhatom, de jelenleg ez nem is olyan fontos. Felcsusszanok egy magasított falra, és remélem, hogy az erre járó első ember nem olyasvalaki lesz, akinek túlságosan is szemet szúrnék. De úgy látszik, a szerencse ma velem van, és felbukkan az utcára befordulva az alacsonyka, csinos, barna lány. Én pedig rezzenéstelenül várok, feltűnően figyelem, és mielőtt még úgy döntene, más irányba megy, még rá is köszönök - Helló, Feather.