The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

by **Ezra Holmes** Csüt. Ápr. 09, 2015 8:17 pm

Tudom, hogy történt valami, hiszen már régen vissza kellett volna térnie. Ezért nem szeretem, ha nélkülem indul vadászni, nem mintha olyan hatalmas védelmet nyújtanék, de legalább nem kell aggódnom, ott lehetek vele, érezhetem az illatát, nyakába kapaszkodva lovagolhatok pikkelyes hátán. Apróság, a legtöbb vad így nevez, persze nem olyan nyelven, amelyet az emberek vagy akár a mutánsok megérthetnének. Nem mintha számítana. Megbízhatatlanok, hiszen részben embervér folyik bennük, akármit is mondjanak. Más vagyok, ezt hallom folyton, más, mint az emberek, más, mint a mutánsok, sőt más, mint a vadak. Nincs otthonom, egykor elhagytam, de soha nem is tartoztam igazán oda.
Hajnalodik, a levegő egyre csak hűl, Rhem bundájához simulok, mancsával húz közelebb magához, én pedig hálásan pillantok fel rá. Idekint még egy mutánsnak sem könnyű átvészelni a hajnalt, noha sosem voltam veszélyben. Haram továbbra sem tért vissza, hamarosan pedig előmerészkednek az északiak. Tovább kéne állnunk... beleborzongok a gondolatba, nehezen akad mutáns, vagy bármi más, ami visszatarthatna egy ébenfarkast. Aludnom kéne, mégsem jön álom a szememre, csak bámulok a semmibe, várom sötét bőrű társam feltűnését, ám a nap már igen magasra kúszik fel, mikor arcomon érzem érdes nyelvének tapintását. Jól képen nyalt, hogy felébredjek végre. Felnevetek, és magamhoz szorítom pofáját, meglepetten pillantok fel lassú lihegését hallva.
- Haram?
Csend áll be, nem hallatszik semmi más, csak a halkan süvítő szél, és az apró vércseppek kopogása a repedező betonon. Teste ernyedten dől el mellettem, emlékeztetve a múltra, a jelenre, a jövőre. A vadonban soha senki nincs biztonságban.

Dühöngök, sírok, magamban már őrjöngök, mégis próbálom visszatartani a könnyeimet, ahogy közeledünk a tábor felé. Nem kéne itt lennem, az emberek után tőlük számíthatok a legkevésbé segítségre, még ha tudom is, hogy ők az egyetlenek, akik birtokában állnak az erőnek, hogy segítsenek Haramon. Vonszolja magát, súlyosan megsérült, néhány pikkelye alá szinte be lehet nyúlni, mégis hallgatásba burkolózik. Ha összegyűjt egy kis erőt, ernyedten próbál távolabb rángatni a mutánsoktól. Ellenségek, épp úgy, ahogy az emberek is, csak éppen veszélyesebbek. Mi pedig egyenesen a területükre sétálunk, akár a felkínált lakoma. Ajkamra harapok, és halkan káromkodok, már amennyire emlékszem még erre a nyelvre.
Az első, akit megpillantok, egy átlagos srácnak tűnik, a nyomában a húzottszeművel. Tudom, hogy Haramot fogják előbb észrevenni, de már egyikünk sem bírja sokáig. Nincs választásom. A mögöttem álló ébenfarkas dühödten fújtat, döbbent tekintetük pedig találkozik a sárga szempárral.
- Hé! - hívom fel magamra a figyelmet, lihegve nyújtom ki karjaimat az állat előtt. - A barátom megsérült... Segítsetek. Kérlek.
Kivörösödött szemekkel pillantok fel rájuk, csak ekkor veszem észre az időközben megérkezett két lányt.
- Kérlek! - könyörgöm ismét, de nem hagyom, hogy közelebb kerüljenek, amíg nem bizonyosodtam meg a szándékuk felől. - Vannak gyógyítóitok, ugye? Én... nem fordulhatok máshoz.
Próbálom sugallni Haram felé, hogy kicsit visszafogja indulatait, de a vontatott lihegés közepette továbbra is vicsorog, idegesen tekergetve farkát. Gyűlöli a fajtájukat, ahogy az idegeneket is. Valahol mélyen talán ugyanúgy menekülne, ahogyan én. Félek.

by **Jonathan Yeun** Csüt. Ápr. 09, 2015 9:50 pm

Érdekes egy napnak ígérkezik ez a mai. Az elmúlt pár hét leghidegebb hajnalára ébredt a tábor, de valahogy mindenki sokkal nyüzsgőbbnek tűnik, mint általában. Sőt, még én is szokatlanul feldobottan ébredtem. Magam sem tudom miért. Az ég acélszürke, jobb lesz még az eső elérkezte előtt megkezdeni a napot. Gyorsan megmosdok az ágyam mellett álló hordóból és magamra kapok néhány ruhát. A cipő sajnos kimarad, a múltkori kis incidens óta nem sikerült beszereznem egy új párat sem. Nem mint ha szükségem lenne rá, a bőrömet nem nagyon kezdi ki a talaj, vagy a törmelék. Magamra kapok egy kabátot és kilépek a szabadba. Jó érzés egy kis hideg szellőt érezni az arcomon. Felmarkolok két lándzsát és Kevin felé veszem az irányt. Néhány perc alatt oda is érek.
Közlöm vele, hogy hamar kapja össze magát, indulunk gyakorolni. Ha vadászni akar, akkor meg kell tanulnia rendesen fegyvert használni. A kezébe nyomom a könnyebbiket és a közeli folyópart irányába vezetem. Út közben felkapok egy vödröt is. Jó lesz hozni egy kis friss vizet.
Ahogy nézem, nem vagyunk egyedül úti célunkat illetően. Kim és Juno is pont arrafelé tartanak. Udvariasan, és tőlem szokatlan módon némi színnel a hangomban jó reggelt kívánok nekik és felzárkózom hozzájuk.
Már épp nyitnám a számat, hogy megkérdezzem Kevint, mi a helyzet Ariellel, amikor a szél egy ismerős szagot sodor az orromba. Néhány pillanatig eltart, mire felismerem. Egy sebesült éjfarkas. Nagyon szokatlan ez ilyen közel a táborhoz. Halkan megszólalok.
- Figyeljetek! Van itt valami…
Mondom és néhány méter után megpillantjuk a szag hordozóját. A sziklák eddig eltakarták őket, de jól gondoltam. Azonban a társa meglep. Egy fiatal fiú. A szavaitól egy kis meglepetés szalad át az arcomon, de hamar visszaváltok a megszokott semmilyen mogorvaságomra.
- A… barátod?
Kérdezem, de feltételezem, hogy az ébenfarkasra utal. Jó erősen beleszagolok a levegőbe és kiélesítem a hallásomat. Nem érzékelek több vadat, vagy mást a közelben. Így egyenlőre biztonságosnak ítélem meg a helyzetet, bár beállok a többiek elé és készenlétbe jól figyelek a környezetemre is.

by **Kevin Moren** Csüt. Ápr. 09, 2015 10:11 pm

weird day...

Ez a nap valahogy nem indul jól. Komolyan még a nap sem kelt fel, már nem tudok aludni, csak forgok igyekszem nem azon az oldalamon feküdni, ami sérült, mert amint súrlódi a lapockám, már szar a fekvés, így nyamvadt módon forgok össze-vissza. Ennek persze következménye is van, ami az, hogy lezuhanok a fekvőalkalmatosságomról, és csak idegesen rúgok a levegőbe. Komolyan nincs még egy olyan nyomorék ember a világon mint én, senki sem képes leesni, az ágyról, pont mikor sikerülne kicsit elaludnia. Mindegy... inkább kivánszorgok a kis szobámból, hogy körbenézzek. Ilyenkor nem sokan vannak fent még, az ég is egészen szürke, így ásítva egyedül indulok meg. Az emberek elmosódnak előttem, nagyon nem is akarok foglalkozni velük, aki most igazán érdekelne, az még nincs kint, pedig beszélnem kell vele. Jó lenne tudni, hogy ilyenkor kinek mi jár a fejében, mert azt tudom, hogy az enyém most teljesen üres. Itt töprengek mindenkin, de egy értelmes gondolatot sem tudok magamtól összerakni, valamiért teljesen befagyott az agyam, és ez már egy ideje így van, úgy egy két-három napja. Lehet azok a gusztustalan kígyólények zavartak be, de az is lehet, hogy csak az, hogy olyan sokat voltam Jonathan mellett, vagy nem tudom.
Az említett személyt meg is pillantom, majd a lándzsa szerű valamit fogva pislogok rá egy ideig, mert bevallom fogalmam sincs, hogy most komolyan vele menjek-e, vagy sem, de nem érdekel. Vele akarok menni, mert most nagyon semmit se tudnék itt kezdeni, szóval követem őt, akármerre megy, és a két hölgyeményt is megpillantom mosolyogva köszönök nekik, és kicsit meglepetten pislogok Jon-ra, mert a szokottnál normálisabb volt a hangneme, bár ezt lehet csak én vetten észre, annyira figyelek rá általában.
Mikor megszólal értetlenül pislogok, tudom, hogy a képessége miatt előbb feltűnnek neki a dolgok, de egy idő után, mi többiek is láthatjuk, énbmeg meglepetten pislogok a lény és a kisfiú láttán. Szavai meglepnek, nem hittem volna, hogy valaha is ilyet hallok kicsúszni bárki ajkain is, hogy egy mutáns állat, a barátja, bár tartanék én is magamnak, mondjuk egy füst macskát, de részemről ez kivitelezhetetlennek tűnik.
- Én gyógyító vagyok... mindketten megsérültetek? - nem tudom, hogy szabadna-e segíteni, vagy sem, de van valami ebben a gyerekben, aminek nem tudok nemet mondani, és én már ugranék is oda, hogy segítsek neki, de előbb tudnom kell, hogy mi van. Az állaton látszik, hogy nincs jól és nem tudom, hogy a fájdalmait tudnám-e enyhíteni, mivel állaton nem próbáltam, de a többi tudásom tudnám hasznosítani.

words: ××× •• notes: remélhetőleg elmegy, és bocsi a hossza miatt :/

robb stark · by **Kimberly Lehtinen** Pént. Ápr. 10, 2015 1:43 pm

egy érdekes nap

A reggel nem valami jól indult. Rögtön ahogy felkeltem az ágyból,a fejemet bevertem a kis polc sarkába, amin apró dolgaim vannak, mint pl a kedvenc könyvem, amit már sokszor kiolvastam, mert újat meg nem tudok venni.
A szerencsétlen balesetem után, kimentem a konyhának nevezett kis valamibe, ahol valami étel féleséget kerestem. El kell mennem vizet szerezni, és valami élelmet is. Fogytán van mind a kettőből. Felvettem a szokásos ruhámat, egy kopott, szakadt nadrágot, pulóvert, és egy kabátot is, valamint egy kissé már lyukas cipőt. A nagynéném még aludt, ezért csendben magamhoz vettem egy két dolgomat, meg egy vödröt, hogy abban hozhassak vizet, majd kiléptem a lakásból, és elindultam először a főtér felé, hogy megnézzem nincs-e szüksége valakinek rám.
Kicsit segédkeztem a téren a többieknek amiben kellett. Pár sebesült mutánst meg kellett gyógyítanom. Közben összefutottam Junoval, aki egy kedves barátom. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk el vízért meg élelemért. Jól jön, ha velem van, mert ha valami meg akarna támadni minket, ő el tud könnyen teleportálni mindkettőnket, én pedig meggyógyítani magunkat, de magamat nem tudom meggyógyítani sajnos.
Ahogy haladtunk a folyó felé, találkoztunk Kevinnel és Jonathannal. Mosolyogva köszöntem nekik vissza. Úgy látom vadászni mennek.
Kérdőn pillantok a húzott szemű barátomra amikor azt mondja, hogy figyeljünk, mert valami jön. tudom, hogy valami olyasmi a képessége, hogy megérzi már messziről a vadakat. Aztán megláttam azt amiről beszélt. Egy olyan 10 év körüli kisfiú jött, mögötte egy sebesült ébenfarkassal.
Türelmesen vártam ahogy közelebb ér hozzánk, majd segítséget kér tőlünk, hogy segítsünk neki. Úgy látom az ébenfarkas eléggé megsérül.
- Én is gyógyító vagyok. Tudunk segíteni neked. Csak a barátod sérült meg vagy te is ? - kérdeztem kissé aggódva.
Akárki akármit mond, nem utasíthatom vissza ennek a kisfiúnak a kérését. Látszik rajta, hogy mennyire szereti ezt az állatot, és mennyire aggódik érte. Állaton még nem igazán próbáltam az erőmet, de a mutánsoknál sikerrel járok, akkor remélem ennél az állatnál is be fog válni a képességem.

Bocsi a hossza miatt :/ igyekszem hosszabbat írni következőnek.

by **Juno Harper** Pént. Ápr. 10, 2015 3:57 pm

Új nap, új feladatok, új veszélyek. Egyik olyan, mint a másik, mégsem lehet tudni sosem, melyik hajnal mit hoz magával pontosan. Ugyanakkor pattan ki a szemem, mint mindig, többnyire a nap állásából megítélve, és ugyanúgy zajlik a reggeli rutinom is. Mosdás, öltözés, megnézni, hogy lehet-e valami ehetőt lenyúlni, és le kéne jelentkeznem a vezetőnél, hogy mára milyen feladataim lesznek, de előbb be akarok iktatni egy kis kitérőt. A gyógyítók sátránál akarok ránézni a mutánsra, akit pár nappal ezelőtt menekítettem ki La Rochelle-ből. Semmi változás, erősödő pulzus. Ítélet: életben marad. Noha örülök, a helyzetemen ez egyelőre nem sokat segít, hiszen csak gyarapítottam a sebesültek, az ellátásra szorulók számát, és hogy a főnök szavaival éljek „nem kívánatos precedenst állíthat fel” ez az eset. Vitának ugyan lenne itt helye, de ott és akkor nem éreztem megfelelőnek ilyesmire az időpontot, úgyhogy csak hagyom azóta is, hogy lógjon a fejem felett a kivégző bárd, próbálván eldönteni, hogy érdemlek-e büntetést, és ha igen, milyet. Annyira azért nem aggaszt a helyzet. Azt tettem, amit adott körülmények között helyesnek ítéltem. Mi más alapján kéne cselekednünk ebben az embertelen világban…?
A gyógyítók között lebzselve szedem össze Kimet, vagy inkább hagyom, hogy ő szedjen össze engem, és úgy döntök, elkísérem vizet hozni. A gyógyítóknak talán még nálunk is fontosabb szerepe van a táborban, a képességeik azonban sokszor kevésbé hasznosak olyankor, ha egyedül kószálnak a vadonban, én pedig a bizonyos eset óta tudatosan gyúrok a képességemre – ha majdnem sikerült elteleportálnom valakit a városból a táborba (jó, úgy egy órányi táv híján majdnem…), akkor bátran kísérletezhetek a tábor környékén ilyesmivel. Hasznos lehet, ha tényleg nem csak a saját, de mások bőrét is menthetem…
A tábortól alig pár méterre találkozunk a szintén kifele tartó két fiúval, rutinosan üdvözlöm őket, de most nem foglalkozok velük túl sokat, a gondolataim egészen máshol járnak, már arra, hogy valószínűleg ma is be kell surrannom a városba, és mostanában egy kicsit jobban megvisel, hogy eleget tegyek a feladataimnak… mit is mondhatnék? Kételyeim vannak bőven azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes, és mi a nem. Noha nem mászkálhatunk figyelmetlenül és ábrándozva a vadonban, Jon jóval korábban figyel fel a veszélyre… vagy éppen a furcsaságra, mint én. Mindazonáltal gyorsan reagálok, Kimet a hátam mögé parancsolom, ahogy Jon is tenné Kevinnel, elvégre nincsenek ábrándjaim, az itteniek közül Jon után valószínűleg nekem jutott ki a legtöbb veszélyekből és küzdelmekből. Ami azonban a szemem elé kerül… azt még a mutánsok remek látásával sem tudom egészen megemészteni. Egy kisfiú, a semmiből előbukkanva. És egy… ébenfarkas? A gyomrom idegesen ugrik össze, ezekkel a dögökkel épp elég baja volt az olyan szerencsétleneknek, akik egyedül indulnak a tóhoz, főleg alkonyat táján. De hogy a gyerek mit keres az állathoz ilyen közel? Hát ezt fel nem foghatom, ugyancsak szokatlan látvány, hogy többet ne mondjak.
- Mielőtt bárki is hősködni kezdene most szólok, hogy csak egy embert tudok kivinni innen, ha úgy alakul – a többiek már feltették a szükséges kérdéseket, így én csak ennyit mondok nyugodt, ám fojtott hangon. Lehet, hogy mi négyen vagyunk, és csak egy sérültnek tűnő farkas van előttünk, de egy sebesült állat is veszélyes lehet, én pedig nem ugornék fejest a semmibe azonnal. Idekinn… sosem lehet tudni.

by **Ezra Holmes** Pént. Ápr. 10, 2015 4:55 pm

Nem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerűen belemennek... gyanúsan könnyű volt, annak ellenére, hogy nem egy mutáns halt már meg a barátaim karmai által, és ugyanez igaz vissza is.... de nem akarok ezen gondolkodni. Normális körülmények között a közelükbe sem jönnék, de ez most más, tudom, hogy Haram nem élheti túl nélkülük... nem akarom elveszíteni. A legjobb barátom... A két gyógyító valóban valahogy kevésbé veszélyesnek tűnik, és kissé talán melegszívűbbnek is, meglepő, hogyan képesek életben maradni a vadonban. Bólintok a húzottszeműnek, majd reményteli pillantásomat emelem a felszólaló srácra.
- Én jól vagyok, Haramon segítsetek. Kérlek. - megfordulok, hogy az állat füléhez hajolva próbáljam suttogásommal megnyugtatni, de sárga íriszeit továbbra sem veszi le a mutánsokról, fáradtan prüszköl. Egyre kevesebb ereje van... magamhoz ölelem, mielőtt visszafordulnék.
- Fogalmam sincs, mi okozhatta... de jobb lenne, ha kevesen jönnétek közel. Nem szereti a mutánsokat.
Kivéve persze az ízüket... talán mégsem jó ötlet, de nincs más választásom. Odébb állok kicsivel, nyugtatóan simogatva Haram nyakát, hogy a gyógyítók közelebb léphessenek. A másik lány szavait nem tudom értelmezni, de nem sejtet túl sok jót... Merem remélni, hogy sötét bőrű barátom is tisztában van vele, mennyire nem volna ajánlatos rájuk támadnia. A hálát még én is ismerem, noha továbbra sem bízom bennük.

by **Jonathan Yeun** Pént. Ápr. 10, 2015 5:27 pm

Meglep, hogy a többiek ennyire könnyedén belemennek az egészbe. Én karba fonom a kezeimet és oldalra döntöm a fejem. Kissé elgondolkozva nézem a párost. Őszintének tűnik a srác, azonban hogy is lehetne bizalmam? Még akár egy kisgyerekben is. Mindenki hallott már történeteket ketrecbe zárt fajtánkbeliekről, vagy éppen mutánsvadász mutánsokról, akik testvéreik húsán élnek… Nem, én nem kezelem olyan könnyeden ezt az egészet, mint a többiek. Ismét kissé jobban fókuszálok a környezetünkre, még mindig nincs a közelben más bestia.
Kevin és Kim felé fordulok és bólintok.
- Nem érzek a környéken semmi mást, ha gondoljátok… - Majd újból a fiú felé fordítom a fejemet. – Kölyök, ha bármivel próbálkoztok…
A mondat befejezése helyett inkább elővillantom a számban lévő agyarakat. Nem vagyok erőm teljében, sőt… de egy ilyen állapotban lévő farkassal így is néhány perc alatt végeznék.
Ha a többiek odalépnek hozzájuk, én sem maradok a háttérben. Nem akarom, hogy valami váratlan helyzet felénk kerekedjen. Tüzetesebben megvizsgálom a lényt. A sebesülése ellenére szép és erős példány. Mi bánhatott így el vele? Az is meglepő, hogy ilyen jól tűri a fiú közelségét. Láttam már egy pár furcsa dolgot, és ez magasan közöttük van. Bár úgy tűnik képes kommunikálni vele, bizonyára a képessége által teheti ezt meg. Fiatal kora ellenére úgy tűnik jól kezeli. Odafordulok Ezrahoz és szinte feltűnésmentes elismeréssel nézek rá.

by **Kevin Moren** Vas. Ápr. 12, 2015 12:27 pm

weird day...

Ennél furcsább helyzetbe nem is kerülhettünk volna abban biztos vagyok. Itt van ez a kisfiú, akit nem tudok hova tenni, egy ébenfarkas van mögötte én meg csak azon gondolkozom, hogy ezt, hogy hozták össze. Lehet a kisfiú erre képes? Vagy mi? Mondjuk nem ennek kellene a legfontosabb dolognak lennie, mivel megsérült a farkas, és a kisfiú, csak arra kért minket, hogy segítsünk rajta. Sokra nem megy velem, hogyha Kimberly is itt van, mert ő meg tudja gyógyítani, míg én csak a fájdalmát tudom enyhíteni, már ha tudom. Még állatokon nem próbálram ki a képességemet, mert eszemben sem volt megmenteni egy ilyen lényt, de annyira elesettnek tűnik, és a kisfiú is annyira szeretné. Bevallom parázok, de ez a feladatom, mégha nem is neki kell segítenem, de ezzel rajta is segítek. Hülye egy logika ez, de nekem eddig bevállt.
A fiú jól van, ez fontos dolog, az már nem jó, hogy nem tudja mi történt az állattal, de ez annyira nem is fontos. Csak elég durva, hogy valaki ilyen sebet.tudott ejteni egy ébenfarkason, ami nem egy egyszerű dolog, ezért is olyan meglepő ez a helyzet.
Minrha engedélyt adna Jonathan, ezért indulok meg, nem gyorsan, csakis lassan mellettem Kimberlyvel, és tényleg lassan megyek, eszem ágában sincs megijeszteji a farkast, még nem akarom, hogy valaki letépje a fejemet, mind csak azért mert segíteni akarok neki, csakbelsietem a mozdulataimat. Ezért is érintem meg óvatosan furcsa bőrét, aminek a tapintása nem a legjobb, de nem is olyan rossz, mint amilyebre ránézésre tűnik. Ha akarja letudja tépni a kezemet, mert nem tetszik neki valami, de érzem, hogy nagy fájdalmai vannak, amin igyekszem enyhíteni is, amennyire csak tudok.

words: ××× •• notes: bocsi a hossza miatt :/

robb stark · by **Kimberly Lehtinen** Vas. Ápr. 12, 2015 7:16 pm

Egy furcsa nap

Szerintem egyikőnknek sem volt még egy ilyen napja az biztos. Nem értem ezt a helyzetet, hogy ez a kisgyerek mit keres egy ébenfarkassal?
Valami olyan képessége lenne amivel megérti az állatot, és ezért van az, hogy az állattal közel kerültek egymáshoz? Mert gondolom csak úgy magától nem hozza ide, hogy gyógyítsuk meg.
Én meg tudom gyógyítani, hisz az a képességem, de állaton még nem próbáltam sosem. Egyszer egy kisebb állaton igen, az sikerült, de nagyobb állaton fogalmam nincs, hogy sikerülne-e. De ki vagy mi lehetett aki ilyen sebet ejtett az állaton? Kész csoda az egész.
Lassan nagyon lassan Kevinnel megindulunk az állat és a kisfiú felé. Nem akarom, azt, hogy valamelyikőnknek baja essen. Meg tudnám gyógyítani magunkat, kivéve magamat.
Kevin lassan óvatosan megérinti az állat bundáját, hogy vannak-e fájdalma. Bár biztosan vannak, mert látom Kevin arcán.
Megvárom, hogy Kevin átvegye az állat fájdalmait, és elvegye a kezét a testétől, aztán odateszem a kezemet a sebe fölé, koncentrálok, és próbálom meggyógyítani őt, az erőmmel. Eltart egy ideig, de azt hiszem, hogy sikerül a művelet, mert eltűnt az állat testéről a nagy seb.
Felállok, és lassan visszasétálok Kevinnel az oldalamon a többiekhez. Remélem sikerült meggyógyítanom őt.
Figyelmesen figyelem a szemeimmel az állatot, hogy fel tud-e állni, és most mi lesz majd.

bocsi, hogy ilyen rövid lett :/

by **Juno Harper** Hétf. Ápr. 13, 2015 11:38 pm

Az érzés kölcsönös – csak gondolatban engedélyezem magamnak ezt a mondatot, mert a két gyógyítónk meglehetősen segítőkésznek mutatkozik, és bár egyáltalán nem osztom a könnyelműségüket, de nem fogom megállítani őket. Nem azért, mert nincs bennem egy szemernyi ösztön sem, hogy védjem a társaimat, de ahogy én sem viselem jól, ha mások hoznak döntéseket helyettem, úgy én sem fogok ilyesmit csinálni velük. Feszült izmokkal figyelem, ahogy közelednek a sérült, nem kimondottan szimpatikus állat felé, nyugtalan pillantást váltok Jonathannel. Furcsa egy helyzet, az nem vitás, és lenne jó pár kérdésem a fiú irányába, akit még életemben nem láttam a környéken, vagyis egyértelmű, hogy a Vadonnak nem ezen a részén szokott kódorogni. Ami ugyan nem teszi automatikusan ellenséggé, de egy ébenfarkassal az oldalán…? Nem mondom, én ugyan egy újjal sem közelítenék egyelőre egyikük felé sem, de szerencsére (most éppen) én nem vagyok gyógyító, vagyis nem kell ezen gondolkodnom.
Épp csak annyira közelítek, hogy az állattól legtávolabb álló Jon mellett állapodjak meg, ha gyorsan kell cselekedni nekem nem feltétlenül kell a közelben lennem, egy pillanat alatt képes vagyok a helyváltoztatásra, így csak bizalmatlanul méregetem egy percig a fiúcskát, mielőtt a gyógyítókra fókuszálnék inkább, hátha hamar kéne eltávolítani őket az állat közeléből - Az komolyan csak engem aggaszt, mennyire fog szeretni titeket, miután már semmije sem fáj? – teszem fel a kérdést ezúttal jól érthetően, mert a jelek szerint a hirtelen támadt empátia nem nagyon hagy másra gondolni senkit .
- Szóval? Te honnan pottyantál ide, kölyök? – kérdezem aztán a fiút, mert ha csendben, tétlenül kell kivárnom ennek a végét, lehet, hogy bedilizek a feszültségtől, ami vasmarokként szorítja a gyomromat már amúgy is, erre a kérdésre pedig azt hiszem, nem csak én szeretnék már nagyon magyarázatot kapni.

by **Ezra Holmes** Kedd Ápr. 14, 2015 5:50 pm

Érzem, hogy Haram vészesen lassú, alig észrevehető mozdulattal feljebb emelkedik, bizonytalanul lép egy aprót a három közelítő felé... jobban örültem volna, ha inkább csak az egyikük jön. Vajon egy gyógyító nem elég hozzá? Sosem láttam még ilyen közelről, a képességűk működéséről pedig fogalmam sincs. Még engem is nyugtalanít közelségük, pedig nem is hozzám fognak érni... vajon fájni fog neki? Nem túl erős már, de az utolsó lendülettel még képes volna széttépni a közelebbieket... Sötétbarna íriszeim fenyegetőnkre futnak, vicsorgása azonban egészen más, mint ahogy vártam, van benne valami... állatias. Az agyarakról már nem is beszélve. Elgondolkodtató, hogy beszéli-e a vadak nyelvét... talán ma megismerem a képességét, és egyben utoljára is látom. De nem számít. Ha a legjobb barátomnak meg kell halnia, hát megyek vele én is. Megbánás nélkül. Megrázom a fejem, de nem válaszolok... fogalmam sincs, Haram mire készül... hogy mennyire képes visszatartani vérszomját. Nem számít, hogy én kérem rá, ez egyedül az ő döntése. Hallhatóan nem csak az én fejemben fordul meg ilyesmi, a lány szavai mögött van valami, a helyükben biztosan nem segítenék... Valójában meglep, hogy nem használták ki a lehetőséget. Sebesülten talán könnyedén elbánnának vele, de miután meggyógyították... valójában már esélytelenek. Nem egyszer láttam, mire képes, a közös vadászataink számomra talán mókásak voltak, de áldozatainak annál kevésbé.
- A vadonból jöttem... - válaszolok meglepetten, érzem, ahogy az ismeretlen érintésétől barátom jéggé dermed, Haram felkapja a fejét, sárga tekintetével a fiúra mered, akinek mintha fájdalmai lennének... Megfagy bennem a vér, kicsit talán jobban is kapaszkodom bőrébe a kelleténél, mire visszatér tekintete hozzám. Halkan suttogok hozzá, miközben újabb tenyér érinti meg, arcomra kiül a boldogság, ahogy eltűnik testéről a hatalmas seb. A nyakába ugrok, Haram pedig váratlanul emelkedik fel, csak lógok, kapaszkodva és nevetve. Gondolom új mutáns barátaink meglepődtek egy kissé, hiszen ha kihúzza magát, a szokásosnál is sokkal hatalmasabbnak tűnik. Megvárom, hogy lassan hajtsa le fejét, én pedig ismét elérem a talajt.
- Köszönöm. - könnyek szöknek a szemeimbe, ahogy megmentőinkre pillantok, halk morgást hallok magam mögül, dühödten nézek farkasszemet a mögöttem álló lénnyel. Nem engedhetek a sárga tekintet varázsának, akkor sem eheti meg őket. Egyszerűen nem. Továbbra is nyakát simogatom, és igyekszem nem figyelni halkan kapirgáló karmait, avagy farkának jellegzetes mozgását. Nem.fogom hagyni...
- Egyébként vándor vagyok, nem igazán van otthonom... az ellenállók közt vagyok, ha ez így többet mond. Egyszer ledöntjük a tornyokat. - vigyorodom el, tekintetem elszánt magabiztosságról tanúskodik. Haram a fejem felett hajol át, de hallom lihegéséből, hogy nagyjából sikerült megnyugodnia, ugyan még mindig eléggé bizalmatlannak tűnik. Közelebb lép a fiúhoz, (és amúgy engem is tol magával, halkan felnevetek), és egy váratlan pillanatban képen nyalja. Azt hiszem tapintható a feszültség a levegőben, ahogy hátrébb húzódik... ha most neki esnének, nem hiszem, hogy bármelyikük is túlélné.
- Kedvel téged. - vigyorodom el, majd a másik srácra pillantok, aki továbbra is igencsak bizalmatlanul méreget.
- Honnan vannak az agyaraid? - érdeklődöm kíváncsian, hiszen annyira ismerősek számomra...

by **Jonathan Yeun** Szer. Ápr. 15, 2015 6:07 pm

Junonak teljesen igaza van. Nem tudhatjuk, hogy a farkak, vagy akár a gyerek mit fog tenni miután segítettünk rajtuk. Azonban ez a két gyógyító döntése, ha ők így is segítenek, akkor nem állok az útjukba. Viszont feszülten figyelek. Csak egy rossz mozdulat bármelyiktől és már villantom is meg a karmaimat.
Kevin és Kim odalépnek az állathoz és használják rajta a képességüket. Rossz látni, ahogy a srác arcára kiül a fájdalom. Szívesen odalépnék hozzá, de nem tehetem. Csak fapofával nézek rá. Érdeklődésemet palástolva nézem végig az egészet. Kim képessége lenyűgöző, kíváncsi vagyok hogy alakult volna a sorsom, ha én is ilyen „ajándékot” kapok.
A srác válaszára egyik szemöldököm a magasba szalad. Hangom rekedt.
- És ha ledőlnek a tornyok utána mi lesz? Az emberek kiözönlenek közénk és szimplán meghalnak. Ettől nekünk nem lesz jobb. Így kell életben maradnunk.
Jelentem szárazon és összefonom magam előtt karjaimat. Nem szimpatizálok túlzottan az emberekkel, gyávák és arrogánsak, de a halálukat sem kívánom. Egyelőre.
Látom ahogy a lény közeledik Kevin felé. Megfeszítem az izmaimat. Érzem, ahogy dübörög bennem a vér. Még egy centiméter és ketté tépem. Hirtelen megnyalja az a fiú arcát én előre lépek egyet és hangos állatiassággal felmordulok. Szemem sárgába fordul és pupillám elvékonyodik. Belenézek Kevin szemébe, hogy megtudjam baj van e. Lassan veszem a levegőt, eltart egy kevés ideig míg lenyugszom. Csak ez után válaszolok a fiú kérdésére.
- Onnan ahonnan a Te tehetséged is. Csak én nem beszélek az állatokkal, hanem átveszem a tulajdonságaikat. – Félre billentem a fejem és úgy nézek a fiúra. – Mi a neved, kölyök?

by **Kevin Moren** Szer. Ápr. 15, 2015 6:25 pm

weird day...

Batalmas fájdalmai vannak a lénynek, amit én magamon talasztalok, nagyon fáj nekem és akármennyire is akarom, nem tudom elrejteni, egyszerűen képtelen vagyok rá, de mindegy. Mindenki tudja, hogy én mindent át tudok venni, a legkisebb fájdalmat és a legnagyobbat is, minden nélkül, csak sajnos ez hatással van rám is. Lehet, hogy rám nem is lett volna szükség, hiszen Kim azonnal segíteni tud rajta, de kötelességemnek éreztem, hogy amíg meggyógyul ne legyen nagyobb baja. A fene vigye el a nyamvadt szívemet, hogy mêg egy mutáns lénynek sem akarok ártani.
A beszélgetésüket hallgatom, és meglepetten vonom fel a szemöldökömet a fiú válaszára, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen van, hogy ilyen megeshet, úgy, hogy mi nem tudunk róla. Sokan felderítők itt köztünk, és erről sosem gyanítottunk semmit. Lehet ilyen? De most komolyan... ez nekem elég meredek, nem is igen tudom hova tenni, inkább hagyom, hogy a "nagyok" megbeszéljék a dolgaikat.
Hátrébb megyünk, mikor a farkas már meggyógyult, és valami hatalmas, ahogy feláll és megmutatja nekünk teljes méreteit. Nem is hiszem el, hogy komolyan ekkora egy ébenfarkas. Nem sokat láttam, de akkor is. A nyelve meg puha amikor végignyal és átfut az agyamon, hogy most csak megkóstolt, de a fi7 szavaira elmosoolyodok. - Megnyugtató ez a tény. - ezzel nem is lenne gond, csak Jonathan mögém, illetve így mellém és mögém kerül, hallom a morgását, majd ráemelem a tekintetem, úgy próbálom nyugtatni a tekintetemmel, hogy tudja minden rendben van.
Egy picit meg is érintem a karját, hogyha kelljen seg8tek neki, nem a képességemmel, azzal most hadi lábon állok, az is csoda, hogy talpon vagyok még, szóval valamilyen szinten inkább én nekem kell a segítség. Úgymond rá támaszkodom így, és rendesen tudok rájuk figyelni. A beszélgetést hallgatom nyugodtan, közben lopva a farkasra tekintgetek. Nagyon furcsa ez a helyzet, hogy itt van egy ilyen állat velünk, és egy idegen mutáns is. De kell a változatosság, vagy mi.

words: ××× •• notes: bocsi a hossza miatt :/

by **Kimberly Lehtinen** Csüt. Ápr. 16, 2015 1:45 pm

words: nem szoktam számolni • To Északi csapat+Enzo • emilie

Látom azt Kevinen, hogy az állatnak borzalmas fájdalmai vannak, és ezt ő mind átveszi. Ennyivel nincs vége neki, ugyanis átvette az állat fájdalmait, ami rá hat ki. Hiába is akarnék, nem tudok rajta segíteni.
Az a jó szívem fog a sírba vinni egyszer. Hiába egy mutáns állatról van szó, és hiába mondták a többiek, hogy nem kéne segíteni neki, mert ha meggyógyítjuk, rögtön meg is támadhat minket, de ez nem zavar engem. Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek neki.
Miközben gyógyítom az állatot, a beszélgetést hallgatom. Különös, hogy ez a kisfiú az ellenállók közt van, hiszen olyan fiatal és kicsi még. Talán megértem a helyzetét.
Az állat mocorogni kezd, aztán feláll a talajról, és akkor látjuk csak meg, hogy mekkora nagy is. Nem sokat láttam életem során, de elmondhatom, hogy elég nagy példány.
Mosolygok azok amikor odamegy Kevinhez, és megnyalja az arcát. Már megijedünk, hogy meg akarja kóstolni, de a kis srác megnyugtat minket, hogy nincs baj, mert kedveli Kvint.
Jonathant figyelem, ahogy előjönnek az agyarai, a szemei sárgán kezdenek izzani, és morogni kezd? Erről nem is tudtam, hogy ilyet is tud. Azt hittem, hogy az a képessége, hogy megérzi, ha mutáns állatok jönnek, vagy mifene.
-Kev jól vagy? - kérdezem tőle aggódva, mert látom, hogy nem néz ki valami jól, és Jonathanra támaszkodik.

Egy furcsa nap

by **Juno Harper** Pént. Ápr. 17, 2015 9:06 pm

Nem igazán örülök a helyzetnek. Főleg annak nem, hogy Kevin szükségesnek érzi, hogy láthatólag elvegye az állat fájdalmát, hiszen ezzel csak magának árt, Kim pedig többet tud tenni az állat jólétéért… ha már a jelek szerint ez élvez elsődleges prioritást, de igazság szerintem engem egy ébenfarkasnál messze jobban aggaszt, hogy egy kisfiú úgy látszik tökéletesen egyedül kószál idekinn. Persze nem tudhatom biztosra, hogy tényleg, és mindig egyedül van-e, de számomra nagyon úgy tűnik. Még ha a képessége lehetővé is teszi, hogy ne falják fel a farkashoz hasonló fenevadak, akkor is nehezemre esik ezt megemészteni. Bolond egy világ ez. Az állat meggyógyítása után azonban többnyire bebizonyosodik a sejtésem, ahogy a fiúcskának egy kicsit jobban megered a nyelve, de ha lehet, csak még feljebb szöknek a szemöldökeim. Mégis mit keres az ellenállók között…? Persze, ha őszinte akarok lenni, valójában én sem hezitáltam sokat a változás után, és nem volt lehetőségem arra sem, hogy mérlegeljem a lehetőségeimet. Mutáns lettem, túléltem, ott kellett továbbra is helyt állnom, ahova éppen a szél sodort, hogy nekem máshol sikerült megállapodnom, mint a kölyöknek… hát valószínűleg ez csupán véletlen.
- Mi a bánatot keresel te az ellenállók között….? – teszem fel a kérdést némi homlokráncolás kíséretében, de közben bőven eltereli a figyelmemet a farkas kis akciója, a szívem szerintem ki is hagy egy ütemet, és már majdnem ugranék, hogy egy gyors helyváltoztatás kíséretében elragadjam a dög közeléből Kevint, de gyorsan realizálom a helyzet más mivoltát. Hát én ilyet még nem láttam… hogy ez csak a kölyök miatt történik mind, vagy lenne más is ezekben a dögökben, mint vérszomj? Nem tudom. Még nem vagyok meggyőződve, hogy az utóbbi gondolatom lenne a helyes.
Noha egyetértek Jonnal, nem érzem különösebben megfelelőnek az időt egy kis filozofálgatásra, úgyhogy inkább nem folyok bele a beszélgetés ezen részébe. Járok épp eleget amúgy is a tornyokon túl, amit azonban nem feltétlenül egy ellenálló kölyökkel fogok megtárgyalni. Nem mintha ellenségként tekintenék rá… csak ez az én dolgom - És még inkább… más segítségre nincs szükséged? – fűzöm a sajátomat Jonathan kérdése után, mert kissé mégis csak furcsán érezném magam, ha a farkas meggyógyítása után csak fognánk magunkat, és itt hagynánk egy gyereket, a semmi közepén.

by **Ezra Holmes** Szomb. Ápr. 18, 2015 5:17 pm

- Nem tudsz túl sokat róluk, mi? - halkan sóhajtok fel, ahogy a húzottszemű fiúra, vagy társaira pillantok. Valószínűleg fogalmuk sincsen, talán még nem is láttak igazi csatateret. - Az emberek soha nem elégednek meg azzal, amijük van. Kevés nekik, hogy van lakhelyük, életük, élelmük, és védelmük... az emberek ki fognak törni maguktól is, ha felkészültek rá, hogy elpusztítsanak mindent maguk körül. Mi pedig nem fogjuk megvárni. - tudom, hogy érződik a hangomon a megvetés és az undor, amit a falonbelüliek iránt érzek, valójában mindig meglep, hogy a magunkfajták milyen tudatlanok tudnak lenni. Nem mintha lenézném ezért őket, hiszen nem ők tehetnek róla. Inkább irigylem, néha. Olyan békét ismernek, amilyet én sosem fogok.
- Talán nem tudtok róla, hogy a fajtársainkon kísérleteznek? Ahogy a barátaimon is, bár ez nektek talán nem számít sokat... azért lettem ellenálló, mert meg akarom védeni a világunkat. Kerüljön bármibe is.
Persze megértem, hogy van pár mutáns, aki csak éli az életét, az agyaras fiúhoz hasonlóan hiszik, hogy amíg odabent biztonságban vannak, az emberek ott is fognak maradni. Vagy talán csak nem akarnak szembenézni vele... egykori fajuk romlottságával. Hiszen ők a mi őseink, néhányuknak, az idősebbeknek talán még egykori ismerősei is vannak odaát. De ez semmin sem változtat.
- Magamban mondjuk nem sokat tehetek... de nem vagyok egyedül.
Mosolyodom el vidáman, ahogy megpaskolom Haram nyakát. Tudom, hogy nem értette előbbi szavaimat, de mégis az az érzésem, tudja, hogy róla beszélek... érzi. Figyelem mozgását, de nem igazán ijedek meg váratlanul mozdulatától, egészen máshogy mozog, ha ártó szándékkal teszi. Persze mutáns barátaink ezt másképp látják, szinte egy ütemre feszülnek meg izmaik, meglehetősen szokatlan ezt a fajta morgást egy sráctól hallani... de tulajdonképp jól áll neki. Ugyanaz a sárga szempár néz vissza Haramra, és azt hiszem, kissé megilletődötten húzódik vissza.
- Akármelyikükét? - pillantok rá csillogó tekintettel, érdekes kis képesség. Talán az, hogy rendelkezik vele, félig vaddá teszi... létezik, hogy működne rajta az enyém? Kihagyhatatlan lehetőség, hogy kipróbáljam, de egyelőre inkább hagyom, hogy magától nyugodjon meg.
- Ezra. A tietek? - régóta nem használok már más nevet, szóval ezúttal sem említem meg. Nincs már, amire utalhatna.
- Inkább szokatlan. - vigyorgok a gyógyító srácra. - Becsüld meg.
Mondjuk nem ő az egyetlen szerencsés, meglehetősen kevesen vannak, akik élve távoztak, miután találkoztak egy ébenfarkassal... amennyire gyönyörűek, annyira veszélyesek is.
- Más segítségre? - finoman oldalra döntöm a fejem, megszoktam, hogy a testemmel is kísérjem a megjegyzéseimet, a vadak így könnyebben értelmezik. - Hogy érted?
Persze az ellenállóknak mindig jól jönnek az újoncok, kétlem, hogy efféle közreműködésre gondolt volna... a toborzás nem éppen az én feladatom, meg nem is akarom rájuk erőltetni a nézeteimet. Hiszen azért harcolunk, hogy végül szabadok lehessünk... mindannyian. Ettől függetlenül ritkán találkozom a többi ellenállóval, elvégre ők sem igazán szívlelik a barátaimat, és sokkal kevésbé barátságos nézetük van erről a világról. Nem véletlen, hogy nem hozzájuk fordultam.

by Ajánlott tartalom

The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra

Re: The newcomer - Kevin, Jonathan, Kimberly, Juno, Ezra